J.A.T. template series was designed 2006 by 4bp.de: www.4bp.de, www.oltrogge.ws
CHRON-BETEGSÉG

A Vitális Tér Terápia rendelkezik egy speciálisan Chron-betegek számára kifejlesztett programmal, mely sokat javít a beteg állapotán, természetesen a lelki okok felkutatása elengedhetetlen a gyógyulás elérése érdekében.

1932-ben Burill Chron amerikai belgyógyász írta le először azt a gyulladásos bélbetegséget, amely nevét róla kapta. A betegség a tápcsatornát bármely szakaszán érintheti, de leggyakoribb a vékony-, és a vastagbél együttes megbetegedése. Az említett gyulladás fokozatosan, illetve szakaszosan alakul ki, ami azt jelenti, hogy ép és kóros területek követik egymást. Jellemző a betegségre a jó és a rossz periódusok váltakozása.

ChronA Chron-betegséget elsősorban a fiatalok betegségeként szokták emlegetni, de előfordul gyermekkorban és 60 év felett is. Annak ellenére, hogy örökletes tényezők a betegség kialakulásában nem bizonyíthatók, mégis egy család több tagján is előfordulhat.

A betegség oka ismeretlen, feltételezések szerint lehet veleszületett vagy szerzett. Megfigyelések bizonyítják, hogy a hajlamhoz valamilyen kiváltó tényező társul, pl. fertőzés, amely a meglévő hajlamot képes a felszínre hozni. Fontos megjegyezni, hogy a krónikus gyulladás fenntartásában a bélbaktériumoknak jelentős szerepük van.
Fehér bőrűeken majdnem 2x gyakrabban fordul elő, mint fekete bőrűeken. Az epidemiológiai adatok szerint férfiak és nők azonos arányban betegszenek meg, a városi emberek körében pedig gyakoribb a betegség. Afrika, Ázsia, Latin-Amerika kevésbé fejlett országaiban csak nagyon ritkán fordul elő Chron-betegség.

TÜNETEK:

Típusos tünet a hasi fájdalom, a hasmenés, a fogyás, továbbá visszatérő lázas állapot. A krónikus betegség lefolyása hullámzó, vagyis jó és rossz periódusok váltakoznak. A jó periódust viszonylag jó közérzet és relatív panaszmentesség jellemzi. A visszaesés okát nem minden esetben lehet eldönteni, amely lehet bél- vagy egyéb fertőzés, bizonyos gyógyszerek, esetleg testi vagy lelki túlterhelés is. Természetesen a betegség tünetei összefüggnek azzal, hogy a tápcsatorna mely része érintett. Ebben az értelemben a vékonybél bizonyos szakaszainak a megbetegedése hasmenést, fogyást, létfontosságú tápanyagok felszívódási zavarát okozhatja (B12-vitamin, vas, fehérje). A vastagbél érintettsége esetén elsősorban a véres hasmenés dominál, és a fájdalmat a gyulladt bél rendellenes összehúzódása okozza. Ritkábban, de előfordulhat a nyelőcső, vagy a gyomor gyulladása is. A visszatérő lázas állapotot a bélfal mélyebb rétegeibe behatoló baktériumok okozzák. A betegség gyermekkorban is előfordulhat, amely esetben a gyermek fejlődése, növekedése visszamaradhat, tekintettel a felszívódási zavarok következtében kialakuló tápanyaghiányra.

TÁPLÁLKOZÁS:

Akutt szakaszban előnytelen a tej, a nyers gyümölcs, a zöldség, valamint az erősen fűszeres, zsíros étel.
A Chron-betegség igen gyakran érinti a vékonybelet, ahol a tápanyagok felszívása történik. Az elvesztett tápanyagok pótlása az egyik legfontosabb szempont az étrend kialakításánál, vagyis a fogyás és az alultápláltság megakadályozása. A betegek számára a létfontosságú tápanyagokban, vitaminokban gazdag étel a legideálisabb, amely kis térfogatú kell, hogy legyen . Kerülni kell a durva növényi rostokat (a kukoricát, a lencsét, a babot, a káposztaféléket, a zöldpaprikát). Fontos a tápcsatorna kímélete és a hasmenések megszüntetése. A tünetek ismeretében a tej és tejtermékek fogyasztása nem javasolt. A szénsavas üdítőitalokat is jobb mellőzni, valamint a panírozott, bő zsírban készült ételeket is ajánlott kihagyni az étrendből. Kerülendőek a gyorséttermi ételek is.
 
Zsiradékként a növényi eredetűek a legideálisabbak: napraforgó, kukorica, olíva, A szövődmények vonatkozásában az étrend összeállításánál célszerű figyelembe venni az epekő  és vesekő hajlamot és célszerű a diétát bővíteni, és kerülni mindazokat a nyersanyagokat, amelyek oxalát kő kialakulásához vezethetnek: kakaó, csokoládé, sóska, spenót, egres, rebarbara, narancs, ribizli és a belőlük készült lekvárok, dzsemek, szörpök. A fokozott gyomorsavképződés miatt célszerű a savasító ételeket paradicsomot, ketchupot, mustárt, a zacskós leveseket, savanyúságokat, savanykás gyümölcsöket kerülni. A hasmenéses időszakban a gyümölcsök közül előnyben kell részesíteni azokat, amelyek a tüneti kezelés szempontjából előnyösek, mint pl. a banán. Abban az esetben, ha szűkület vagy aktív gyulladás áll fenn, akkor a főzelékféléket és gyümölcsöket lehetőleg paszírozva fogyassza. A vas-, fehérje-, és kalciumhiány pótlásának biztosítására természetes táplálékkiegészítők,esetleg tejmentes tápszerek ajánlhatók. Az alkohol, a gyakori erős kávé és tea nem javasolt.
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az energiát elsősorban szénhidráttartalmú nyersanyagokkal (párolt,paszírozott zöldfélékkel, burgonyával, rizzsel, gabonaneműekkel) jutassuk be a szervezetbe, s mellőzzük a bélmozgást fokozó egyszerű cukrokat. Ügyeljünk a vitaminok és az ásványi anyagok pótlására.
 
             
Online információkérés
Elsavasodási teszt Orvosi rendelő
Dr. Biszku Zsuzsa
Cím:
1123 Budapest, Győri u. 20. II. emelet 7.
Telefon: 06-1-212-9690
Mobil: 06-20-336-4864
E-mail: This e-mail address is being protected from spam bots, you need JavaScript enabled to view it
 Online tanácsadás
   
J.A.T. template series was designed 2006 by 4bp.de: www.4bp.de, www.oltrogge.ws